Kutya című versem melyet 2015.-ben írtam

KUTYA

 

Mikor megszülettem sokat néztél engem.

Anyám csecsén lógva elvettek egyszer csak,

Hozzád kerültem. Te lettél az új családom.

Felelősöm, anyám, barátom.

Hűséget ígértem neked. S te ugyan ezt ígérted nekem.

 

Mikor a parkot jártad boldogan csaholva szaladtam

Követtem lépted minden nyomát,

S a fát melyet eldobtál, lihegve, rohanva tettem le eléd

S te megsimogattad fejemet, elégedetten mondtad.

Okos vagy! S adtad kenyered jutalom gyanánt.

 

Erdei utakon ott voltam veled, csaholva, ugatva

Elkergettem a Mókust is. Ó milyen bolondos voltam.

Akkor még volt. Volt ételem, meleg kuckóm,

Helyem az asztalod körül. Mikor ettél,

Ott ülhettem, hátha leejtesz egy falatot.

 

De megöregedtem. Nem szaladtam már,

Nem hoztam vissza fádat, nem kergettem mókusod.

S te látván gyötrelmemet, nem figyeltél már rám.

Nem adtad jutalmul kenyeredet, nem simogattad

Dicsérve fejemet. Nem kellettem már neked.

 

Egy nap aztán megkötöztél és ott hagytál az út szélén

Néztem utánad könnyes szemekkel, várván hogy visszafordulsz

De csak a szomorú tudat maradt nekem. Mikor még

Fiatal kis eb voltam, s játszhattál velem.

Nem voltam ily kivénhedt hasznavehetetlen.

 

Akkor kellettem még neked, minden nap megsimítottál.

Ma már nem kellek mikor, csak a gondod lenne velem.

Ma már teher vagyok, könnyes szemmel szomorúan

Törődtem bele a sorsba. Kivert lettem, kóbor és öreg

Nem kellek már senkinek, elpusztulok s mindennek vége lesz.

 

Elfeledték, mikor hű voltam, mikor őriztem a házat,

Mikor elkergettem, a macskát, postást, erdei mókuskákat.

Mikor visszahoztam az elhajított botot.

Mikor nyelvemmel csókot nyomtam barázdált kezekre.

Ma már csak száműzött vagyok, rúgnak kedvükre.

 

Lassan elfáradok, egyre nehezebb minden

Bundám kifakult fekszem az út szélén,

Jönnek mennek nem törődnek velem

Lassan mély álomra csukom le a szemem.

De te tudod mi voltam, neked,

 Barát, hű társ, Maga a szeretet,

Vagy csak egyszerűen, kutya ki nem kellett senkinek.

Megosztás a facebookon

Kivert Kutya

 

Hozzád futnék de már nem lehet

Csendben feküdnék lábaid alatt.

De nem kellettem kivertél engem.
S most kóborlok téged keresve,
Éjről éjre nézem a holdat, szűkölve, 
várva hogy jössz elém.
Hogy tányérom újra megtöltöd vízzel,
s netán pár falatot adsz nékem is. 
De nem teszed. Mars ki kutya , mars rühes dög
ezt kapom ki éveken át hűen szolgáltalak, 
Ki védelmeztelek, ki hazatértedkor ugattalak.
Ugattam érted és ugatok másért, de nem hallod te meg 
semmi másért, csak mert öreg lettem. 
Szemeim elhomályosodtak, fogaim megkopottak.
bundám kifakult. Járom az út porát.
Járom az elmúlás rögös útját. 
Nincs csak egy egy árok hol meghúzhatom magam.
Mond hol vagy? Miért dobtál a feledésbe? 
Miért nem kellettem?
Talán nem őriztem a portát?
Esetleg elcsentem néhány tortát?
Fáradok, és éhezem. Mond, nem hiányzom neked?
HA kapud előtt ülök talán észreveszed? 
Válaszra sem méltat a hideg s kopott éj. 
De csitt hallom, szólít valaki, jól hallom? 
Bodri Bodri merre vagy kiskutyám, 
s én csaholok tompán, éhesen , s bután. 
Hisz nem te hívtál, nem te jössz felém,

a halál az, a hideg és kemény,

testem megremeg, szemem lecsukom.
Látod ez vagyok ez lettem én,
csak egy kivert kutya a világ közepén.

 

Megosztás a facebookon

Egy rövid 3 versszakos, akkor írtam, mikor a feleségem várandós volt, Benjamin nevű kisfiunkkal. Benjamin makk egészséges kisfiú lett

Gyermekem!

Még csak egy kis pont vagy, én mégis szeretlek.
Még a nemedet sem tudom de érzem te vagy a mindenem
Nagyon féltelek és kiáltom boldogan.
Nagyon várlak már édes Lányom vagy Kisfiam.

Anyukád a szíve alatt őrzi kis életed
De apa minden nap megérinti lelkedet.
Mesélek neked sokszor és elmondom minduntalan
Nagyon várlak már édes Lányom vagy Kisfiam.

Minden nap álmodom veled bár arcod nem láthatom
De tudom és érzem most is szeretlek már nagyon.
Hálát adok érted és a napba kiáltom boldogan
Köszönöm Istenem a Lányom vagy a Kisfiam.

Megosztás a facebookon

Mikor fáj a szív, című versem 2014.-ből.

Mikor Fáj a szív!

Mikor fáj a szív, vérzik a lélek
A szemekből könnyek patakban folynak.
Kiolvad a szív, mert hideg az élet,
Emberi sorsok összeforrnak.

Egymásra találnak a szomorú lelkek.
Vérző szívek társra, párra lelnek.
Fáj a sors, de könnyebb elviselni
Ha van, melletted egy társ kit lehet szeretni.

Mert ha egyedül vagy, lelked tüze megnő
Fájdalomban élve járod sorsod útját
De tudod, hogy téged is szeret a teremtő,
És ha viseled a terhed neked is megbocsájt.

Elfáradva hordod sorsod nehéz terhét,
Elfojtva magadban érzéseid s elméd-
Csak magában rágódik a múltadon
S amit eddig éltél nem lesz abból haszon.

Majd élted befejezvén visszagondolsz arra,
Míg fiatal voltál s életerős,
Élhettél volna jobban s szebben
E világ útján örök szeretetben,
S mikor a szemed végleg lecsukódik,
Emlék legyél emlék mely a múltban elmosódik.

Megosztás a facebookon

Ülök magamban csendesen című versem 2014.-évben íródott

ÜLÖK MAGAMBAN CSENDESEN

Ülök az ágyon magamban csendesen,
S gondolkozom nagy dolgain az életnek.
Mikor halkan kattan az óra, 
S testem megremeg. 
szobámban csend honol,
Akkor térek majd nyugovóra mikor jő a hajnal 
sötét vad s komor.

Ülök az ágyon magamban csendesen
S látom remegő testét, az éjnek
Vad gondolatok elmémben keringnek,
mikor halkan dobban a szív, Félek.
Testem megremeg, és a csend egyre nagyobb.
Ilyenkor érzem csak mily fájó a magány.
Majd nyugovóra térek, mikor jő a hajnal
S nyugovóra tér a Hold a Halovány.

Ülök az ágyon magamban csendesen,
S egy árny fut a falon tova,
Felnézek s most gondolok kedvesen
egy kedves mosolyra, melyet nem lelek soha.
S mikor érzem, hogy újra jön az álom,
Lefekszem s szemem csukódva is lát,
S érzem megsimít egy kéz s könnyezve azt látom
hogy ott van s rám mosolyog, édes jó anyám.

Megosztás a facebookon

Ezt a verset ma azaz 2017.02.26.-n írtam

Gondolsz e rám?

 

Gondolsz-e rám, mikor eljő a csöndes alkony?

Mondasz e értem csöndben imát?

Miközben ágyadon magadban ér a hajnal,

Érzed a szíved, mennyire fáj?

 

Gondolsz- e rám, mikor magányos estén

Könnyeid hullnak, de nem vagyok én,

Érzed e milyen fájó a holnap

Hisz tudod, s tudom, már nem vagy enyém.

 

Gondolsz-e rám mikor zúgnak harangok?

A templom tornyában úgy dél körül.

S érzed e azt milyen fájdalmas érzés,

Asztalhoz ülni ebédre egyedül.

 

Gondolsz e rám, mikor erőket járva

Meglátsz, egy padot s arra leülsz.

Merengve nézel az őszies tájra,

Remélve valaki melletted ül.

 

Valaki, akinek nevét most hallod,

A fák susogása a szél szava Ő.

Bár nem láthatod, mégis simítja arcod

Hűs keze szellő, arca a kő.

 

Egy kő csak melyre a neve van vésve

Most mégis olyan mintha élne a táj

Madarak dalában, hozzád szól csendben

Ugye, hiányom mennyire fáj?

 

Hát gondolsz e rám mikor eljő a az alkony,

Mondasz e értem csöndben imát?

S már nem is oly magányos a hajnal

S talán a szíved sem annyira fáj.

 

Megosztás a facebookon