Kivert Kutya

 

Hozzád futnék de már nem lehet

Csendben feküdnék lábaid alatt.

De nem kellettem kivertél engem.
S most kóborlok téged keresve,
Éjről éjre nézem a holdat, szűkölve, 
várva hogy jössz elém.
Hogy tányérom újra megtöltöd vízzel,
s netán pár falatot adsz nékem is. 
De nem teszed. Mars ki kutya , mars rühes dög
ezt kapom ki éveken át hűen szolgáltalak, 
Ki védelmeztelek, ki hazatértedkor ugattalak.
Ugattam érted és ugatok másért, de nem hallod te meg 
semmi másért, csak mert öreg lettem. 
Szemeim elhomályosodtak, fogaim megkopottak.
bundám kifakult. Járom az út porát.
Járom az elmúlás rögös útját. 
Nincs csak egy egy árok hol meghúzhatom magam.
Mond hol vagy? Miért dobtál a feledésbe? 
Miért nem kellettem?
Talán nem őriztem a portát?
Esetleg elcsentem néhány tortát?
Fáradok, és éhezem. Mond, nem hiányzom neked?
HA kapud előtt ülök talán észreveszed? 
Válaszra sem méltat a hideg s kopott éj. 
De csitt hallom, szólít valaki, jól hallom? 
Bodri Bodri merre vagy kiskutyám, 
s én csaholok tompán, éhesen , s bután. 
Hisz nem te hívtál, nem te jössz felém,

a halál az, a hideg és kemény,

testem megremeg, szemem lecsukom.
Látod ez vagyok ez lettem én,
csak egy kivert kutya a világ közepén.

 

Megosztás a facebookon